Boldogság nevében írom a következő bejegyzésem. Itt motoszkál a fejemben, türelmetlen és akaratos. Súgja a szavakat, olykor gondolkodik ő is, majd mosolyogva biztat engem: rázd fel hát embertársaid és törjenek ki a szomorúság börtönéből!

Az utóbbi időben sokat gondolkodtam a boldogság fogalmán. Először is az ütött szöget a fejembe, hogy miért nem azt kérdezzük az emberektől, hogy boldog-e és miért azt, hogy hogy van?

Tudom, hogy az egyik szívemnek igen kedves barátnőm nem boldog. Látom rajta és érzem is, mégis: visszatart valami, ami miatt azt merném kérdezni, hogy boldog-e. Így, amikor azt kérdezem, hogy jól van-e, csak a vállait vonogatja és száját mosoly-félére húzva válaszol: megvagyok. Megvagyok. Évekkel ezelőtt inkább ugrottam volna le a Minaret-tetejéről ( igen, egy minaretes városban lakom) minthogy azt válaszoljam: megvagyok. Mindig is szerettem a hosszas beszélgetéseket, amik általában csak egy hogyvagy-gyal kezdődtek. De valami megváltozott. Nyilván ennek a rohanó és felgyorsult világnak köszönhetjük. Ez egy másik téma lesz.

A kérdés tehát az, hogy mikor lesz egy ember igazán boldog? És mitől lesz az? Hogyan érthetjük el a boldogságot?

Az emberek többsége a közhelyekbe menekül: ” majd akkor leszek boldog, ha meglesz a diplomám. majd akkor leszek boldog, ha megtaláltam a szerelmet, majd akkor leszek boldog, ha…” Ideje szembeszállni az igazsággal. A nagy kérdés az, hogy vajon lehetünk-e igazán boldogok, ha az előző feltételes módú kérdésekre ( és valamennyi ilyen jellegű kérdésre ) a válasz nem?

Roppant egyszerű: igen. Ugyanis mi, balga emberek, telhetetlenek vagyunk, mélabúsak és szomorúak. És ami a legmegdöbbentőbb: irigyek is. Hogyan lehetséges ez? Miért nem tudunk csak szimplán örülni és végre boldogok lenni? Lehet-e gyakorolni a boldogság érzését?

Az elmúlt években nagy divattá váltak a különböző segítőszándékkal íródott könyvek, amelyek célja, hogy az emberek agyát és elméjét pozitív irányba tereljék.  Lehet ezzel a módszerrel is próbálkozni, bár célravezetőbb, ha egész egyszerűen jól érezzük magunkat a mi bőrünkben és a mi életünkben! ( ettől függetlenül mindenkinek ajánlom A Titok c. könyvet, igen, lerágott csont, de néha-néha jó elolvasni egy-egy bekezdést).

A boldogság eufóriáját akár egy csettintéssel elérhetjük. Gondoljunk csak bele, mindennap történik velünk valami szép és jó, aminek meg kell tanulnunk örülni és ami miatt boldognak kell lennünk.

Igen, kell. Olyan ez, mint egy tananyag, megtanulod a boldogságot érezni és élvezni és ami a legnehezebb,megtartani.

A boldogság olyan, mint egy apró és törékeny porcelán darab: óvatosan kell vele bánni és még csak gondolni sem szabad arra, hogy félredobjuk. Hogyan lehet a boldogságot megtartani és nevelni? Lehetséges-e ez?  Boldogság  helyeslően bólogat: igen, de még mennyire! Értékeljük az apró dolgokat az életben, ne legyünk pesszimisták és kezdjük más oldalról szemlélni az életünket! Tegyünk azért, hogy a mi és mások élete is boldogabb legyen. Hogy hogyan? Ezt mindenki saját maga dönti el. Én az írást választottam, remélem, jól döntöttem.

Simone Weil méltán híres idézetével szeretném e mai posztom zárni: Meg kell tanulnunk vágyakozni azután ami a miénk.

Nem is gondolnánk, mennyi minden a birtokunkban van, egészen addig, míg el nem veszítjük azt…

Ti mit gondoltok a boldogságról?