Mielőtt a vasutasok védő szentje, Szent Katalin szeme villámokat szórna felém, leszögezem, hogy eme blog bejegyzés NEM  a MÁV szapulását szolgálja, csupán szeretném Veletek megosztani a napom, amelyben jelentős szerepet töltött be eme remek Zrt.

Ma mindenképp el kellett jutnom Egerbe, ezért úgy döntöttem, hogy a vonatozást választom. Szeretem azt a tipikusan recsegő hangot, amit csak itt lehet hallani, a MÁV “zenéjét”, a vonatok komfortját, az öblös káromkodásokat, a vonatok pontosságát, az elsuhanó tájat, az eget, a földet, egyszóval mindent, ami ezzel kapcsolatos. És hát persze környezettudatos vagyok, stb.

Lelkesedésem már reggel alábbhagyott, teljesen önhibámon kívül ugyanis majdnem lekéstem az első vonatot, ami 7.48-kor hagyja el édes kis szülővárosom gyönyörű állomását. Anyám már 7.30-kor tajtékzott, hogy biztos, hogy le fogom késni a vonatot, kizárt, hogy odaérjek időben és jegyet is vegyek, természetesen Apám erre rákontrázott ( lévén október 23-a van, mindketten ráértek, hogy kedvenc elfoglaltságuknak hódolhassanak, azaz, hogy a gyereket szekálják, tehát engem vagy tesóm, de ő nem volt otthon, így engem). Szerintem Anyám és Apám valamilyen rejtett képességgel rendelkezik, simán írhatnának hasonló könyvet, mint a Titok, merthogy bizony bevonzották a katasztrófát, konkrétan egész napra.

Na de ne szaladjunk ennyire előre, egyelőre még a hőn szeretett városkában járok. 7.43-kor sikeresen leparkoltunk Anyámmal az állomáson és öntelt képpel ki is szálltam a kocsiból, majd flegmán odavetettem, hogy lááátod? Simán ideértem, akár mehetsz is. Búcsúpuszi, Anya el, én meg be.

Szóval belibbentem kecsesen és akkor láss csodát: senki nem volt bent. Ekkor már el kezdtem aggódni. Kreatív kisváros lévén, egy személy oldja meg a jegykiadást és a forgalomirányítást. Kettő az egyben, tisztára mint egy instant kávépor.

A következő párbeszéd zajlott le köztem és a hátulról előbotorkáló bajszos úriember között ( itt tenném fel a kérdést, hogy minden vasutasnak kötelező a bajusz? Kivéve persze a nőket).

Én:- Jó napot, jegyet szeretnék Egerbe, egészet és a 8.28-as IC-re egy helyjegyet Füzesabonyig.

Vasutas bácsi:– Na neee szórakozzzon itt velem, hát mán 7.44 van, jóhogynemmán 48-kor jön ide ( és itt mondott még valamit, de azt nem merem leírni).

Én:- De nekem Egerbe kell ma jutnom!!!!! 10-re oda kell érnem.

Vasutas bácsi:– Hogy a kutya üsse meg a bokáját ( nem ezt mondta ) asse tuooom, hogy Eger innét hány kilométer.

Én:-70, 70, 70 – visítottam, mint egy csirke, akit épp kopasztanak.

Vasutas bácsi: 70. De ícé jegyet má’ nem adok!

Én: ?????

Kedves kalauz hátulról:– Jóvanmá’ Józsi, most mit izélsz itten?! Aggyá’ má’ neki ícét is!

Vasutas bácsi:– Most akkor ez hogy van? Itten nekem ez ki se ad itten semmit sem ne.

Kedves kalauz:– Nyomjad mááá’ , hát ott van, hogy ícé nyomjad meg a gépen na!

Vasutas bácsi: -Na jóvan, akkor itt van.

Én: ( óvatosan nyújtva első királyunk profilképével ellátott bankjegyet) Tessék.

Vasutas bácsi:– Na nekem erre nincsen időm, há’ már 7.46 van!!!!!! Én eztet itten nem.. Hát én nem tudok visszaadni, há hogy gondolta eztet???

Én:- Jóvaaaaaan, nem érdekel, vegye el , majd eljövök a többiért délután DE NEKEM MA 10-RE EGERBE KELL ÉRNEM!

Vasutas bácsi: -Jóvan, mennyen akko’.

Irtó bájosan csaptam be az ajtót magam mögött és egy laza mozdulattal felpattantam a vonatra- természetesen a másik irányba indulóra, de kedvesen utánam ordítottak, hogy mi a francot csinálok, nem arra kell felülnöm.

Jó vonaton voltam, kedves emberek között ( levágta mindenki, hogy miattam indulunk késéssel ) amikor a Kedves kalauz széles mosollyal lobogtatott egy köteg ezrest, hogy sikerült felváltani a pénzem és most már akkor indulhatunk is.

Majd észrevettem, hogy csak 50%-os jegyet kaptam. Gondolkodott a kaller, hogy most akkor mit is kéne csinálni, hogy kéne, mi a megoldás, majd optimista arcára kiült az öröm: hát ad még egy 50%-os jegyet, hiszen 50% + 50% az testvérek között is 100% .Később kiderült, hogy ez volt a lehető legrosszabb megoldás. De engem ez nem érint.

Na szóval épphogy elértem az IC-t, szaladtam mint akit puskából lőttek ki. Kérdeztem a kalauzt, bevárja-e Füzesabonyban az IC-t az Egerbe tartó vonat. “Persze” Jött a magabiztos válasz.

09.30-kor a füzesabonyi Muskátli IV. osztályú szórakoztató egységében ittam a feketém…

Előtte a szerencsétlen pénztáros hölgyön töltöttem ki a mérgem, aki tényleg szimpatikus lett volna, ha nem veszem észre a rákenődött rúzst a sárga fogára és nem hápog, mint egy kacsa, hogy ő erről igazán nem tehet, általában be szokta várni egyik vonat a másikat, hát most éppen nem várta be, előfordul az ilyesmi és ha továbbra is ordítani szeretnék, ne vele tegyem meg, írjak a MÁV-nak, válaszolnak majd.

Hazafelé busszal jöttem és borzasztóan szégyelltem magam, amiért szívem nem telik meg csordultig szeretettel a kicsiny hazám által szervírozott szolgáltatások iránt.

Október 23-a lévén úgy döntöttem, hogy megbocsátok a MÁV-nak, van még egy dobása az öregnek.