Kedves “Olvasóim” 🙂 Egy novellát szeretnék közzétenni, saját szerzemény. És a legelső.

 

Hunyorítva tette szeme elé a két kezét, már el is felejtette, hogy egy nyári reggelen is szinte vakítóan tűz a Nap. Érezte az ingén a cigarettafüstöt és undorodva fordította fejét az utca felé. Fogalma sem volt, mennyi az idő, de azt tudta, hogy még nagyon korán lehet. Ő volt az utolsó vendég a pincei kocsmában, a tulajdonos és egyben pultos nő, kidobta onnan. A nő sok mindent látott már az elmúlt 16 év alatt de ilyet még nem. Elegáns zakóban és drága ingben jelent meg. Piri hátrasimította a haját, lopva az üvegek feletti tükörbe nézett és megnyalta alsó ajkát. Ilyen úriember nem tette még be ide  a lábát, soha.

A férfi körül sem nézett, észre sem vette, hogy az ott üldögélő munkások mind őt nézik, felmérték tetőtől talpig, egymást bökdösték és összehúzott szemöldökkel lesték minden egyes mozdulatát az idegennek. Az idegen azonban rájuk sem hederített. Leült a pult végén lévő ócska, kopott székre és whiskyt rendelt. Piri óvatosan rásandított és összeszorított szájjal gondolkodott: itt valami nem stimmel. Ez az ember biztos ellenőr. Franc esne az összesbe, mérgelődött az idős nő.

Senki nem sejthette, hogy az idegen nem ellenőr, még csak nem is gazdag ember, igazából egy meggyötört, szerencsétlen, senkiházi volt, legalábbis ő ezt gondolta magáról.

Az első italt a második követte, majd a harmadik és így sorban.  A végén már Piri se nagyon tudta követni, a többiek pedig már nem is foglalkoztak vele. A sarokban üldögélt a szokásos banda, politikáról, fociról és a munkáról beszéltek. Aztán egyszer csak felállt mindegyik és távozott.

Piri és az idegen kettesben maradtak. Órákon át hallgatták néma csendben a régi rádió recsegős dallamait. Piri idegesen tett-vett, már a sokadik cigarettára gyújtott rá, holott igazából nem is lehetne bent dohányozni, de megnyugodott: az idegen nem ellenőr, hát azt csinál itt, amit akar.

Az idegen pedig csak forgatta a poharat és gondolatai egészen máshol jártak. Nem látta ő sem az asszonyt, sem a kocsmát ahol volt, nem hallotta a rádiót, csak egy arcot látott maga előtt. A felesége arcát. Mosolygó kék szempár, hosszú szőke haj és kedves kis kacagás. És ennek vége.  A felesége elhagyta őt, csak úgy, minden előzmény nélkül. És ő egyedül maradt.

Nagyot nyelt az italból, miközben a könnyei sós ízét érezte. Elméje teljesen elborult s ő maga is abban a pillanatban borult rá a pultra és keservesen zokogott. Piri épp a raktárban volt, ellenőrizte az italok szavatosságát ( sose lehet tudni, mikor téved be egy ellenőr ) amikor meghallotta a zokogást. Elképedt arccal lépett oda a pulthoz de szólni ő sem tudott. Úgy gondolta, jobb ha hagyja, hagy bőgje ki magát ez a szerencsétlen, ide nem kellenek szavak, itt legalább úgysem látja senki,hát csak bőgjön, ha jól esik neki.

Már pirkadt kint és ők ketten még mindig odalent voltak, a dohos, cigarettaszagú büdös kis kocsmában. Pirinek még piacra kell mennie, aztán főzni és elmenni az anyjához, aztán pedig ide vissza. A férfi aztán lassacskán megnyugodott és akkor Piri kirakta. Sokkal több pénzt rakott le a pultra, mint amennyit kellett volna, de mielőtt Piri felocsúdott volna, a férfi elment.

Még percekig nézte, ahogy imbolyogva, tétován elindul a macskaköves utcán.

A férfi hazatalált. Óvatosan nyitotta az ajtót, nehogy feleségét felébressze. A konyhához sietett. Meglátta a takaros betűkkel írt cetlit, amit felesége hagyott hátra neki.

S hirtelen  összerogyott, szívét fájdalom mardosta. A felesége elhagyta őt. Tompán hallotta a telefonja a hangját, ami aznap délután csörgött, fel sem fogta az anyja szavait. Hogy a felesége nincs többé. Hogy vége mindennek. Nincs már semmi. Mosolya már az égben ragyog fent és többet már nem láthatja azt.